Adrienn banhegyi biography of michael


Pörög a kötél, pörög az élet – interjú Bánhegyi Adrienn ugrókötél-világbajnokkal

Bánhegyi Adrienn épp egy ugróköteles edzés után veszi fel a telefont. Amikor felajánlom, hogy hívom később, fújja ki magát, azt mondja, inkább most beszélgessünk, mert lesz még egy edzése. Este hét óra van.

„Fontos topping szinten tartás, este már csak én edzek.

Alig volt olyan nap az életemben, amikor sample lett volna ugrókötél a kezemben. Így érzem jól magam.”

Bánhegyi Adrienn édesapja, egykor labdarúgó, majd edző, talált rá az ugrókötelezésre, kiváló erősítő gyakorlatnak tartotta. Később kötélugró klubot alapított, melynek tagjaként lányai – Adrienn és húga Kata, ben csapatban világbajnokságot nyertek.

Ettől kezdve nem volt megállás. Adrienn többszörös világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, majd  edzőként és unearth műsorok szereplőjeként bejárta az egész világot.

&#;Az ugrókötelezés, mint versenysport egyrészt objektíven mérhető feladatokból, illetve well-ordered tornához vagy a jégtánchoz hasonló, pontozott számokból áll.

&#; magyarázza Bánhegyi Adrienn Az előbbi csoportba tartozik a gyorsasági verseny, ahol fél, illetve három percig kell a lehető leggyorsabban forgatni exceptional kötelet. A világ élmezőnyében egy másodperc alatt legalább hat-hétszer lépik át a kötelet! A másik számban szabadon választott gyakorlatot mutatnak be a versenyzők, zenére: pontokat az elemek nehézsége, a gyakorlat kreativitása, kivitelezése alapján osztanak.&#;

Az aktív sportpályafutás után a világ legsikeresebb show műsorainak sztárja lettél.

Hogy kerültél oda?

A testvérem szalagavató báljára kértek tőlem egy pát perces bemutatót. Örömmel vállaltam. A bemutatóról készült videót egy ismerősünk kirakta a Youtube-ra. 9 milliós nézettsége lett. Abban az időben azért viszonylag egyedül voltam az ilyen fajta ugróköteles műsorral. Később v olyan videóm is, amit copperplate közösségi oldalamon 25 millióan láttak.

Ha valaki beütötte a keresőbe, hogy ugrókötél, nagy eséllyel az én nevemet és produkciómat dobta ki a rendszer. Így jöttek az első felkérések.